Kottafutár - könyv, kotta, hangszer
Telefon: 30/2792017 (Bedő Péter)
Bari Károly
Ebben a kötetben 18-19. századi és 20. század eleji cigány glosszáriumok, valamint a 19. században és a 20. század elején elszórtan publikált cigány folklór szövegek olvashatóak – együtt. Indokolja együttközlésüket, hogy az eddigi témabeli cikkek, tanulmányok mind kiemelték a népköltészeti műfajok nyelvmegőrző funkcióját, vagyis: sok szót az időben csak a népköltés alkotásai őríznek meg. A néphagyomány szövegeinek konzerváló képessége rendkívül lényeges, mert támpontot nyújt egy-egy szó korábbi jelentésének/jelentéseinek megállapításához. A cigány nyelvekre vonatkozóan ez különösen igaz, hiszen akik anyanyelvükként beszélik valamelyiket, jól tudják, hogy a szavak legnagyobb része több jelentésű.
A kirekesztéseknek, az előítéleteknek és a diszkriminációknak a felsorolását azért is tartottam szükségesnek, hogy láthatóvá váljon az a társadalmi környezet, amelyben a cigányság ezt a magas színvonalú szóbeli tradíciót létrehozta.
Az elhatározásom az volt, hogy ennek méltó bemutatása legyen válogatásom és hogy szolgáljon a cigányoknak saját folklórjuk megismertetésével, ismét tulajdonba adásával. „Mert csak saját értékeik »birtokbavétele« segítheti őket az új értékek befogadásában."