Kottafutár - könyv, kotta, hangszer
Telefon: 30/2792017 (Bedő Péter)
A fiatal tehetséges zenészekből álló Electric Jazz Force 1998 májusában alakult Budapesten. Zenéjükben a rock vagy a latin stílusjegyei éppúgy megtalálhatóak, mint a jazz vagy a kortárs zene kifejezőeszközei. Megalakulásuk óta kitűzött céljuk az improvizatív élő zenélés, és e műfaj népszerűsítése. Elsődleges szempontnak tartják zenéjük egyediségének és egyéniségének megtartását, ezért műsoruk legjavát saját kompozícióik alkotják. Repertoárjuk alapvetőleg instrumentális, de tartalmaz vokális műveket is. Felléptek a Nemzetközi Jazz Fesztiválon Neszmélyben és a Magyar Rádió, Jazz a Márványteremben sorozatában. Beneveztek az Internal Jazz Hoeilaart belgiumi jazz versenyre, ahol 22 ország 66 zenekara közül beválogatták őket a döntő nyolc résztvevője közé. Hazaérkezésük után felléptek a Dózsa Művelődési Ház Jazzklubjában, Martonosi György szervezésében. Ebben az évben részt vettek a 8. Nemzetközi Dobos és Ütősgálán, majd lehetőséget kaptak első, önálló albumuk megjelentetésére Opposite Forces címmel. Zenéjükre nagy hatással volt a Weather Report, Tower of Power és Jaco Pastorius. Erdei Péter - billentyűs hangszerek Zana Zoltán - szaxofon Papesch Péter - basszusgitár Kaszás Péter - dob Mogyoró Kornél - ütőhangszerek Váczi Eszter - ének Pulius Emese - fuvola Hámori János - trombita