Kottafutár - könyv, kotta, hangszer
Telefon: 30/2792017 (Bedő Péter)
Pávai István
Pávai István Az erdélyi magyar népi tánczene című kötete először 2012. december havában jelent meg Kolozsváron a Kriza János Néprajzi Társaság kiadásában. A könyvet 2013. január 23-án Kolozsváron a kiadó székházában Szenik Ilona népzenekutató, a Kolozsvári Zeneakadémia nyugalmazott egyetemi tanára mutatta be, majd február 5-én Budapesten, az MTA BTK Zenetudományi Intézet Bartók termében került sor újabb bemutatóra, ahol Richter Pál, az intézet igazgatója, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Népzene Tanszékének vezetője, a kötet lektora méltatta a munkát. Ismertetőjét ezzel a gondolattal fejezte be: „Az erdélyi magyar népi tánczene Pávai István eddigi kutatói életútjának főműve, a népi hangszeres tánczene és a népi többszólamúság vizsgálata szempontjából úttörő jelentőségű tudományos munka. Kutatási eredményeinek mind a népzeneoktatásban, mind a tudományos életben és hangsúlyosan a revival mozgalomban, a ma már Unesco listára felkerült táncházmódszer működtetésében hasznát látják.”
A bemutatók és a médiavisszhang nyomán a kötet iránti érdeklődés ugrásszerűen megnőtt, ezért a Hagyományok Háza kezdeményezte a kötet ismételt kiadását, hiszen az erdélyi kiadásból csak szórványosan juthatnak el példányok a magyarországi könyvforgalomba. 2013 derekán megszületett a második (változatlan) kiadás, amelynek példányai a Hagyományok Háza webáruházában megrendelhetőek.
A könyv terjedelme 485 oldal, 131 kottamellékletet, 88 fotót, 7 fakszimilét, 3 táncíráspéldát tartalmaz. A mű 10 oldalnyi összefoglalója és teljes tartalomjegyzéke angol és román nyelven is olvasható a kötetben. A magyar nyelvű tartalomjegyzék a szerző honlapján is olvasható.