Kottafutár - könyv, kotta, hangszer
Telefon: 30/2792017 (Bedő Péter)
Kocsán László
Igen hasznos összeállítást tart kezében az olvasó, ha a Jászság egyes folklórműfajai és azok kutatástörténete iránt érdeklődik.
A különböző nehezen hozzáférhető, többnyire "elszórt" helyeken megjelent anyagközlések összebúvárlásával már önmagában is dicséretes munkát végzett a szerző, aki ezeknek a részeknek mintegy "csak" összeállítója. Azért is üdvözlendő ez a vállalkozás, mert nem csupán a helyi vagy regionális kiadványok számbavétele révén jött létre, hanem a nagyobb tematikus monográfiák anyagából is kerültek bele -- ott csak hellyel-közzel előforduló -- adatok, és ily módon ezek közül a "jászsági szemüvegen keresztül nézve" fontosak itt egymás mellett találhatók meg. Gyakorlati szempontból tehát sokkal hatékonyabban -- könnyebben és gyorsabban áttekinthetők, mint eredeti lelőhelyükön.
Függetlenül az apróságokra is kiterjedő részletektől, ez a kézikönyv jellegű munka minden bizonnyal hosszú ideig és sokak számára lesz nélkülözhetetlen. Segítségül szolgál mindazoknak a pedagógusoknak és/vagy népművelőknek, honismereti szakkörvezetőknek, akik a helyi --vagy tágabb kistérségi -- azonosságtudatot szándékoznak a fiatalokban elültetni, az idősebbekben tudatosítani, esetleg megerősíteni. Mindezt remélhetőleg a rájuk bízott csoportok vagy közösségek (iskolai osztály, szakkör stb.) jellegétől függetlenül. Erre pedig az uniformizálódással együtt járó -- a rendszerint amerikai mintát többnyire ésszerű mérlegelés nélkül követő -- világunkban egyre nagyobb szükség van. (Könnyen belátható, hogy senki számára sem kívánatos -- a soknemzetiségű Kelet-Közép-Európában különösen nem -- egy ottani átlagpolgár átlagos tájékozottságát követendő példának tekintő társadalmi környezet.) mai magyarországi társadalmunk is sok tekintetben egészségesebb lenne, ha a valahova tartozás tudata -- természetesen a kívánatos irányultsággal társulva -- mindenkiben a megfelelő mértékű volna. Nagyon valószínű, hogy tamási Áron Ábele sem véletlenül -- és éppen Amerikában -- jött rá, valamint fogalmazta is meg: "Azért vagyunk a világon, hogy valahol otthon legyünk benne."
Kívánom mindenkinek, akinek ez a kötet eljut a kezébe -- különösen, ha a Jászság kultúrája iránt közelebbről is érdeklődik --, hogy forgassa eredményesen és -- még ha pénzben rövid időn belül és közvetlenül nem is kifejezhető -- haszonnal!
Pálfy Gyula